Evezősök a tengeren túl – Szabó Dorka (University of Louisville)

Miről szól az 'Evezősök a tengeren túl’ sorozatunk?

Az amerikai egyetemi evezés világa sokak számára izgalmas és vonzó, de kevesen láthatják belülről, milyen is valójában ott élni, tanulni és sportolni egyszerre. Sorozatunkban magyar evezősöket kérdezünk, akik jelenleg valamelyik amerikai egyetemen tanulnak és versenyeznek.

Mesélnek nekünk a felvételi folyamatról, az első benyomásokról, a kinti edzéskultúráról és a mindennapokról – mindenről, ami különbözik az itthon megszokottól. Célunk, hogy közelebb hozzuk az amerikai egyetemek világát a hazai evezős közösséghez, és inspirációt adjunk mindazoknak, akik hasonló útra készülnek.

Sorozatunk második része Szabó Dorka Lousville-i benyomásait meséli el

Dorka Angliában nőtt fel és Hajdú Mártonhoz hasonlóan az idei nyár neki is rengeteg változást jelentett. Az MTK versenyzője tavaly a Jeunesse-kupáról bronzéremmel, míg a magyar bajnokságról egy felnőtt nyolcas aranyéremmel térhetett haza, most viszont már a tengerentúlon készül.

Olvassátok el Dorka összefoglalóját az utazásról, előkészületekről, megérkezésről, első benyomásokról és az alapvető különbségekről:

Az elmúlt hónapok igazán nagy változásokat hoztak az életemben. Tavasszal az érettségire készültem, és júniusban sikeresen le is vizsgáztam- mostmár hivatalosan is érett vagyok. A nyár pedig egyszerre jelentette a pihenést és a felkészülést: tavasszal, sérülés miatt, nem indultam a válogatottságért, így az idei szezonban a családomra és a barátaimra koncentráltam, és szerencsére sikerült minél több időt velük töltenem.

Augusztus 12-én reggel indult a gépem Budapestről. Életem egyik legnehezebb pillanatai voltak ezek, főként amikor el kellett köszönnöm a családomtól. Könnyes búcsú után néhány órával már úton voltam a jövőm felé.

Másnap a hajnalban érkeztem meg Louisville-be, miután viharos időjárás miatt késett a gépem, és 10 órát kellett Chicagoban töltenem. Akkor még átoknak tűnt 28 órán át ébren lenni, de később kiderült, hogy ez valójában lehet kisebb áldás volt, mert így sokkal könnyebben tudtam alkalmazkodni az időzónához.

Az első napokban rendkivül fáradt voltam, igy sajnos nem is emlékszem minden első benyomásra olyan tisztán. Egy ír barátnőmmel vágtunk neki ennek az útnak közösen és vele tanultuk meg napról napra a helyi szokásokat, beszéltük meg a kulturális különbségeket és igyekeztünk minél jobban beilleszkedni.

Közel egy egész hetet töltöttem kint, mielőtt elkezdődtek a tanórák és az edzések - visszatekintve egy szempillantás alatt elrepült az a hét. Egyik pillanatban azon stresszeltem, hogyan díszítem fel a szobámat, a másikban pedig már hétfő volt és az ergón találtam magam életem első itteni felmérője előtt. 

Eleinte nagyon nagynak hittem a kampuszt és nehezen találtam el az épületekhez, de pár nap után már könnyedén eligazodtam. Az egyik kedvenc órám a péntek délutáni biológia laborom – molekuláris és celluláris biológia szakon vagyok és elképesztő felszereltségű laborokat használhatunk. Ez az egyetem egy ’R1 research institution’ ami azt jelenti, hogy rengeteg energiát és pénzt fektetnek a kutatásokba – ez nagyon fontos szempont volt a döntésemnél. A múlt héten már tárgylemezen vér mintát készítettünk órán!

A csapat nagyon befogadó volt. Bár az első hetekben az edzések nagy része önkéntes volt, így nem voltunk mindig egyszerre együtt, ezek ellenére minden reggel felsőbb évesekkel utaztam a telepre, így szépen lassan mindenkit megismertem. Nagyon motiváló érzés, hogy közel ötven olyan lánnyal vagyok körülvéve, akik ugyanazért a célért dolgoznak minden nap, és mindenki a másikért küzd, nem csak önmagáért.

Az edzések és a tanulás mellett persze jut idő a szórakozásra is — múlt hétvégén például a csapattal lóversenyre mentünk. Mindenki csinosan felöltözött, és a világhírű Kentucky Derby helyszínén néztük élőben az eseményt.

Hosszú utat tettem meg, hogy ide eljussak. Viszonylag korán kezdtem el az egyetemekkel beszélgetni, mert gyerekkorom óta Amerika az álmom, de tudom, hogy nem mindenki ilyen biztos a döntésében. A sok különböző egyetemmel folytatott beszélgetéseim során egyértelművé vált számomra, hogy nem kell feltétlenül olyan hamar kezdeni, mint én — ezt a lehetőséget sokkal később is lehet megragadni, az egyetemek nagyon rugalmasak tudnak lenni.

Mindenkinek szívből ajánlom ezt a lehetőséget: rengeteg tapasztalatot ad, életre szóló barátságokat szerezhetsz, és közben azt csinálhatod, amit igazán szeretsz. Szerintem mindenkinek megéri legalább egyszer beszélni egy egyetemmel— vagy megerősödik benne, hogy ez neki való, vagy rájön, hogy mégsem. Mindkét eset jó tanulság!

Ha bárkinek kérdése van, vagy szeretne többet megtudni erről az útról, szívesen beszélgetek róla bármikor. :)

Dorka zárógondolatai minden magyar evezősnek fontosak lehetnek, bízunk benne, hogy az ő története és főként levont tanulságai még több evezőst segítenek erre az útra.

Nagyon hálásak vagyunk Dorkának az összefoglalóért, Polivka Dórának pedig a közbenjárásért! Köszönjük! :-))